Az internet és a digitális formátumok elterjedése alapjaiban változtatták meg a zeneipar szerkezetét, zenefogyasztási szokásainkat és a zenei alkotás folyamatát. A digitális lemezboltok és a streaming szolgáltatók révén minden eddiginél szélesebb választék áll rendelkezésünkre az azonnal meghallgatható zenékből. A digitális hangrögzítés segítségével a zenészek akár egy egész albumot is elkészíthetnek a saját otthonukban, amit a közösségi felületeken keresztül ugyaninnen, azonnal megoszthatnak a közönséggel. Mindezek ellenére a zeneipari bevételek többsége manapság is a legnagyobb pop- és rocksztárokon termelődik. A Digitális zeneipar kurzus ezeket a tendenciákat vizsgálja magyar és nemzetközi kontextusban egyaránt, hasznos elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtva azoknak, akik érdeklődnek a zene és az ahhoz kapcsolódó iparágak iránt.
Dr. Barna Emília rendszeresen megfordul a legjobb hazai populáris zenei képzésekben: a Zeneipari Hivatal és a Majdnem Híres Rocksuli mellett évről évre a pécsi Zenélő Egyetemen tart popzenei kurzusokat. 2013-2015 között a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz című műsorának rendszeres vendégeként a Beatlesről, a Rolling Stonesról, David Bowie-ról vagy éppen a brit indie zenéről beszélgetett. Emília doktori fokozatát a Liverpooli Egyetemen szerezte meg, fő kutatási területe a populáris zenei színterek. A KomMédia képzés Kulturális terek szakirányának vezetője, a Zenei Hálózatok Egyesület elnöke. Ha épp nem tanít, falat mászik vagy fotózik.
#BMEKommediaMA #kultip #digimed